Isten szabadságot adhat már e földön is

 43 éves férfiú vagyok, pontosabban gyermek, Isten gyermeke, Jézus által. 7 éve Skóciában èlek, két lányommal érkeztem ide, akkor voltak 15 és 14 évesek. Akkor már réges rég Jézussal járhattam utamat, de még rengeteg tekintetben a világtól és annak kívánságaitól függtem, annak rutinjaitól, megszokásaitól, tömegszellemétől nagyban. Kezdetben egy pillanat alatt sikerült megtelepednünk,mindenünk megvolt két hónap alatt, a szükségen jóval felül is. Ideális munkaidő, lányoknak iskola a közelben, az anyagi forrásunk négyszerese lett az azelőtti magyar jövedelmünknek. Mégis nagyon hamar megmagyarázhatatlan szorongás, rossz lelkiállapot telepedett rám, és kisebbik lányomra. Idősebb lányomnak is volt sok küzdelme lelkileg, de talán ő volt a legerősebb köztünk. Én a honvágyra fogtam mindezt. Már tudom, hogy bàr Isten készítette el száminkra az új otthont, még mélyebbre akart minket vinni hitben. Sokmindenen átmentünk, könnyű és nehéz lelki időszakon. Az idei évben kezdtem megérteni, hogy én még mindig körülményektől, emberektől várom lelkem békességét, az örömöt, a szeretetet. Ezt tetőzte a rutin. Kelni adott időben, munkahelyen tölteni nyolc órát, ugyanaz a hely, ugyanazok az emberek, ugyanaz a munka. Pár év után nagyon nyomorultul kezdtem magam érezni: te jó ég, múlnak az évek, a tükör már nem azt a friss arcot mutatja naponta, mint azelőtt. A testem is jelzi, hogy az egyoldalú terhelés bizony nem csak fáradtságot eredményez, hanem fájdalmakat, és idővel majd műtéteket. Mi a megoldás?Váltsak munkahelyet? Éreztem, hogy hiába megyek uj helyre, a kötelék akkor is megmarad, csak máshol és máshogy fog szorítani. Más hely, más emberek, esetleg több pénz, de még mindig adott helyen, adott időben adom életem idejét, energiáját, a lelkem egy mókuskerékért. Ez nem lehet megoldás. Közben lányaim felnőttek, egyetemre jártak, unokám is született. Már egyedül laktam, éltem. Először örültem neki, hogy na, kis megkönnyebbülés, vègre több időm van magamra, dolgokra, mint azelőtt. Aztán elkezdtem hiányolni a családot, találkoztunk mi, de szembesülnöm kellett azzal, hogy a lányok már nem fognak velem élni, elvégeztetett. Rettenetesen hiányzott a megszokott nyüzsgés, még a hétköznapi problémák is.Keltem, dolgoztam, haza, próbáltam magam elfoglalni, sokat bicikliztem, felénk sok a szép táj, jó a levegő. Mègis üres volt az életem. Nem baj, gondoltam, ez van, más is ezt éli, csinálja, a hivők is, ilyen ez a földi élet, majd a mennyben jobb lesz. Elimádkozgattam, néha elmentem egy itteni gyülekezetbe, mègis békétlen voltam. Úgy voltam vele, hogy vagy velem van rettenetes nagy gond, vagy valóban ilyen üres s hiábavaló a földi élet. Hallgattam igazán jó magyar lelkészek, vezetők igehirdetéseit, nèha betalált, felkarolt Isten ezek àltal, de mégsem volt igazi áttörés. Aztán Jézus a pusztámban megérkezett igazán: “Fiam, itt az idő, nem véletlen engedtem meg neked, hogy meglásd erőtlenségedet, magányodat, akár emberek közt, akár egyedüllétben. Nem véletlen mutattam meg anyagi nehézségeket, s bőséget egyaránt. Nem véletlenül adtam neked munkahelyet, amiről azt gondoltad, meg fog elégíteni és fogod mindig lelkesen csinálni életed végéig, fogod bírni. Adtam neked sok vásárolni valót, utazásokat. Eljött a te és az én időm. Menj ki lèlekben a pusztába, hagyj és engedj el minden földi dolgot, embert és csak rám, a Lèlekre figyelj. Ne várj erőt semmilyen lelkésztől, gyülekezettől, csak tőlem. Várj mindent tőlem, a békességet, az örömöt, a szeretetet, a nap minden percében, mert én valóban Élek!” Akkor esett le, hogy Jézus nem csak vasárnap vam velem, meg ha kérem, hogy tolja meg életem lerobbant autóját, hanem mindig! És valóban betölt helytöl, időtől, emberektől függetlenül! Hogy Ő csak az enyém. Akkor is csak az enyém, ha közben csak másé is egyszerre! Már nem várom emberektől, körülményektől, tárgyaktól, holmiktól, evéstől, szextől a boldogságomat, mert tudom, hogy ugy sem tudják megadni, csak Jèzus, de ő meg is adja. Nap mint nap, percről percre velem van, ad eleget lélekben, tanít, vezet, játszik rajtam mint egy hangszeren, és gyermeki módon együtt jàtszhat vele a lelkem. 

A ráadás számomra az, hogy Isten ki fog venni hamarosan a munkahelyemről is. Hív, de nem öncélúan csupán. Azt akarja, hogy 24/7-ben felszabaduljak számára. Ekkora ajándékot nem is mertem soha remélni. Az elmúlt négy évben próbálkoztam sokat, hogy ezt elérhessem önerőből, hogy ne kelljen egy adott helyen megrokkanjak testileg, s lelkileg. De nem engedte mindaddig, amíg valóban csak tőle várok mindent. Készít nekem egy hajlékot a Kanári-szigeteken. Ez az a hely, ami számomra több mint kedves. Nagyon vágyok oda évek óta. De folyton kérem, hogy csak akkor mehessek, ha valóban kedves neki, hisz az egész nem ér majd semmit, ha Ő nincs ott velem. Hamarosan meg lesz az anyagi forrás is, bár neki nem akadály, ha van pénz, ha nincs. Nem a pénz fog ott megtartani. Mindig kérem őt, hogy ne csupán a szép környezet, a csodálatos klíma, az az életvitel legyen számomra az első, a fontos, hanem ott is a vele való kapcsolat. Amikor kinyitom a szemem, azt tegyem, oda menjek, azzal beszèljek, találkozzam akit ő hoz elémbe, és legyek kész megfelelni neki, elmondani mit tett és mit tesz velem folyton Isten. Nem fog kelleni adott időben, adott munkahelyre bemennem, folyton adott emberekkel találkoznom, 8-12 órában, hanem gyermek lehetek, akit a Lèlek, a szél fú ahová akar. Nem vágyom semmire, legyen hol lehajtani a fejem, legyen mit ennem, nem akarok én vásárolni semmit , eleget vettem már, vagy a rozsda meg a moly ette meg, vagy nem adott boldogságot, sőt, teher lett. Ami szükséges, azt meg fogja adni. Róla tehessek bizonyságot 24/7-ben. Csak ez számít. Ha valaki erről beszélt volna nekem régen, hogy ilyesmi lehetséges, arcon nevettem volna. De már tudom, hogy ha valaki csak Tőle vár mindent, azzal valóban csodák történnek. Az is lehet, hogy idővel visszavisz majd Magyarországra. De ez legyen az ő terve, gondja. Legyek ott, ahol ő akarja!