Taki bácsi taxija

 Elém került az ország népszerű sorozata, a “Szomszédok”. Kiváncsi voltam, ennyi év után mit fog számomra mondani, lélek által, lélekben megnézve pár epizódot. A nyugdíjas nagypapát, Taki bácsit Zenthe Ferenc alakította. Egy gazdagréti panelben éltek, feleségével, a szintén nyugdíjas bolti eladó, Lenke nénivel. Taki bácsi nem tudott mit kezdeni a sok szabadidejével, így fogta az öreg zsiguliját és folytatta a taxizást. Folyton panaszkodott, hogy az üzemanyag árak egyre magasabbak, az autót is folyton javíttatni kell, adót is kell fizetni, ki győzi ezt? Azt mondta, meg sem éri, annyit hoz a konyhára, hogy kifizesse a taxizás költségeit. De legalább elfoglalja magát. Arra gondoltam, hogy Isten, Jézus nélkül, csináljunk bàrmit is, azért csináljuk, hogy elfoglaljuk magunkat és fedezzük annak költségét. Mókuskerék. Rettenetes. Aztán újra és újra. Nem szembesülünk életünk mulandóságával, hiábavalóságával. Nem merünk leülni, csendben maradni, nehogy meglássuk, miben vagyunk. Tóljuk életünk földi járművét, taxiját, annak garázsát, otthonunkat szépítjük, építjük, fúrjuk, faragjuk. És ennyi. Van ennek értelme önmagában? Tudok-e olyan dolgot, személyt az életemben mondani, ami és aki nem fog elmúlni egyszer biztosan? 

Ma az egyik kollégám, azt mondta, hogy jönni fog túlórázni. Nem akar, de muszáj, KELL. Legalább havonta kèt napot. Ott a ház, jelzálogra, 35 évre. Lejàrt a beetető fix kamat, és 60%-al megemelkedett a havi törlesztő. A régi autót is le kellett cserélni, az új autó 5 év elköteleződés. Nyaralni is kell. Élni is kell. Ekkor jutott eszembe Taki bácsi taxija. Megyünk, gürizünk, olyan dolgokért ami nem is a miénk, bevállalunk hitelt 35 évre, elbizakodva. HIT-elt, hisz elmegy a hitünk. Nem hisszük, hogy elég az, amit Isten ad. HIT-el-re veszünk mindent, és olyan dolgokat, amik gyakorlatilag a földi járművűnk, testünk fenntartásához elég, és annak garázsához. A lelkünk, életünk, halálunk bakfitty. Megyünk, taxizunk, aztán egyszer majd felfordulunk. Egyébként az angol nyelv “mortgage”-nek hívja a jelzálog hitelt, a “mort” latin szóból ered, ami “halált” jelent, halálunkig fizetjük. Bízunk a magunk erejében, a tömegben, hogy más is ezt csinálja, bízunk a bankban, a kamatokban, abban hogy a következő 10-35 évben nem fognak kiganézni alólunk.

Add Uram, hogy ne ragaszkodjunk evilági hiábavaló, mulandó dolgokhoz. Add, hogy Tőled várjunk mindent, a szükséges testi dolgokat, és méginkább lelkünk gyógyulását és örömét! Neked van egyedül hatalmad bölcs szívet adni, hogy terhünk ne a világból jöjjön tonnás súlyként és kötözzön meg minket évekre, évtizedekre. Nálad van a boldogság, öröm, a békesség egyedül!



Popular posts from this blog

Menü kereszténységem vagy Á la carte Jézussal

Jézus kontra hiábavalóság

A gyermek - botrány a világnak, öröm a mennynek