Ereszd el a hajam

 



Bámulatos, ahogy ragaszkodom a dolgaimhoz, a földi ábrázatomhoz, testemhez. Fiatal koromban rengeteg hajam volt. A fodràsz mindig mondta, hogy ki kell jól ritkítania, hogy kezdhessen vele valamit, frizurát tudjon formázni. 11 éves koromban a svéd Roxette együttes lett a nagy kedvencem és olyan hajat akartam , amilyet az énekes/gitáros/zeneszerző Per Gessle viselt. Időbe telt, míg a hajam megfelelően idomult a frizurához, de a sok tupirózàs megtette a hatàsàt. Évekig jàrtam így, a hajam “szent” volt, fontos image. 

20 éves koromban lassan, de biztosan elkezdett hullani a hajam. Néha kevésbé, néha jobban, néha megijedtem, néha legyintettem. Jó sok volt a fejemen, igy egy kis fésülgetés és màr nem is volt olyan vészes. Úgy 30 körül már egyèrtelmű volt, hogy a kopaszsághoz vagyok közelebb. Most jött el 43 éves koromra, hogy fogtam a hajnyírot, nullàsra állítottam, és vègigtoltam a fejemet. Először rossz volt làtni a végeredményt, majd megszoktam, és már természetes. Néha eszembe jut, mikor a fodràsznak kellett ritkitania, mára az öregedés ritkította ki a hajam. A testem nem tudja elfogadni, hogy múlik el, öregszik, gyűrődik, kopik, csúnyúl, hogyan is tudná. De a Lélek mindig vigasztal: azèrt kell àtmenned ezen, Fiam, hogy làsd, ez a vilàg elmúlik és annak kívánsága is. Ha meghagynám fiatal, üde ábrázatodat, nem törődnél a lelkeddel még annyit sem, nem vennéd észre, hogy a lelked beteg. Bàtran ereszd csak el a hajad! 🥳Nem is tudom, hogy lehet megöregedni Jèzus nélkül, csak veszteségeket làtni folyton, időről időre. 

Köszönöm Uram, hogy még a hajunk szálaira is gondod van! Köszönjük, ha adtál sokat, és köszönjük, hogy nem kell belebetegdnünk, ha itt az idő megválni tőlük. 


Popular posts from this blog

Menü kereszténységem vagy Á la carte Jézussal

Jézus kontra hiábavalóság

A gyermek - botrány a világnak, öröm a mennynek