“Fogunk mi még együtt focizni, meglátod!”
Mi emberek rettenetes képmutatók vagyunk, automatára állított, sötèt, ördögi módon tudunk reagálni mások bajaira. Üres szavakkal vigasztalunk, emberi módon segítünk, besegítjük a màsikat a gödörbe, kàrhozatba.
Halálos betegeknek nyújtunk hamis reményt, vigasztalàst: “Szedd ezt, egyed azt, meglátod segíteni fog, higgy benne! Meglàtod, fogunk mi mèg együtt focizni!” Mindenáron itt akarunk valakit tartani testben, kèrdem, mièrt? Hogy tovább csinálja azt, amit eddig? Egyen, igyon, jöjjön, menjen, ürítsen? Istennél is eljön a pont, mikor màr nem làt màst valakiben, csak egy halott lelket, testet, akin már nem lehet segíteni. Próbálta sokszor, de az illető nem akarta. Màr nincs èrték egy deka sem, csak egy eltorzult lélek. Màr Istennek sem kell. De mi az utolsó percig ráncigáljuk az illetőt, maradjon itt. Miért? Azt nem tudjuk mi magunk sem.
Amikor valakinek összeomlik az élete, nem feltètlenül egy halálos diagnózissal a kezében, de mondjuk null pontra jut, vigyázzunk, hogyan állunk hozzá. Fohászkodjunk érte, azèrt is, hogy a legkevesebbet rontsuk a jószándékunkkal, meg testies gondolkodásunkkal, “segítségünkkel” az illetőn. Ha például valaki depressziós lesz, idegileg kiborul, mit szoktunk mi tenni? Jól begyógyszerezni, aztán vissza akarjuk segíteni oda, abba, ami ide vezette. Élte az életèt Isten nélkül, bolyongva a világban, örülni kellene, hogy vègre összeomlott. Ha nem történik meg, megy a kárhozatba. Így van esély, hogy szembesüljön és Istennel gyógyuljon meg, és új kezdődjön.
Sosem volt az énekes, Flipper Öcsi a kedvencem, de szerintem mindenki ismer legalább pàr dalt tőle, 30 èves kor felett. Sztàr volt. Azt most ne firtassuk, hogy mennyire volt jó vagy értékes a művészete, de “sokra vitte”. Egyik rajongója mesélte, hogy ezek voltak a vágyai: gyerek, boldogsàg, siker. Egyik sem valósult meg - mondta a rajongó, csak a siker ideig-óráig. Nem vágyott ez az ember sem màsra mint békességre (gyermekiségre), boldogságra (örömre), sikerre (szeretetre). Rossz helyen kereste. Utolèrte a kőkemény alkoholizmus. Elvesztette mindenèt. És mi történt? Jöttek a “barátok”, és vissza akarták tuszkolni a szinpadra, oda, ami megölte. Csupa jószándékból. “Segítünk visszamenni oda, ami idejuttatott! Hogy van-e lelked, és az beteg? Kit èrdekel!? “Halála előtt még szinpadon szerepelt újra! Mindenki odavolt, ez igen, ott van, micsoda kitartás! Aztán hamarosan elhunyt. Nem tudhatjuk mi zajlott benne lenne mèg, csak Isten.
Drága Uram, add, hogy rád figyelve tudjunk segíteni, szerinted valóan, ha ezt vàrod tőlünk…ha azt kèred, hogy lépjünk hàttèrbe, amikor kell, èrthessük meg, te akkor is ott vagy az illetővel, ne zavarjunk bele a Lélek munkájába. Ámen.
