Lélek az, ami megelevenít

 Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63).

Mindig “elfelejtem”, hogy én nem a testem vagyok elsősorban, hanem az a lélek, akit Isten “lehelt” belém, a testem csupán egy “jármű”.  Ebben a vilàgban az ember olyan valakivé válik, akit rabul ejtettek a hàrom dimenziós vilàg struktúrài. Az evilàgi testem, agyam folyton okos akar lenni és foggal, körömmel ragaszkodik a betanult, örökölt gondolkodási sémákhoz. Annyira távol van Istentől, mint az élet és a halál egymàstól. Fontos neki, hogy mit mondanak a szülei, baràtai, tanàrai, a mèdia és ezt kopizza és hiszi folyton. Teljes egészében földhözragadt. 

Emlékszem, mikor gyermek, fiatal voltam, rengetegszer repültem álmomban. Természetes volt, hogy elég széttàrni karjaimat vagy csak gondolni rá, és már emelkedtem is fel, s repültem a hàzak felett. Ébredèshez közeli állapotban màr egyre nehezebb volt, s közvetlen előtte màr nem ment. 30 èvet kellett várnom arra, hogy megèrthessem a Lélek által, hogy ez nem csupàn az agy jàtéka vagy egy ábránd. Mièrt űzne Isten ilyen csúfos jàtékot velünk, ha ez csupán vàgy vagy illuzió lenne, igazi tartalom és jelentés nélkül?

Mióta felnőtté váltam, egyszer sem repültem álmomban, a lelkemre telepedett a vilàg, a testiessèg, a földhözragadtság, a tudomány.

Amikor álmodom, nem tudom, hogy álmodom, azt élem meg valóságnak. Felteszem magamnak a kèrdèst: honnan tudom, hogy ez most itt az igazi valósàg, ez a vilàg, èbren és nem álmodom? Mert javarèszt álmodom itt, a bűn álmàt alszom, mióta Isten álmot bocsàtott az emberre, rám. Mert teljesen mindegy rám nèzve, egzisztenciális szempontból, hogy ki volt Ádám, Éva, hány ezer èvre teszik emberek a teremtést, nekem az teljesen mindegy. Mert megèrtettem, hogy az én teremtésem a lényeg. Az egész Biblia rólam szól. Az összes szereplője, történèse én vagyok. Én vagyok az ártatlan ember, akit gyermekként az Édenbe helyezett. Én vagyok, aki elkezdtem agyalni, észrevettem, hogy mezitelen vagyok. Én űzettem ki, én vándoroltam a pusztàban. Nekem igèrte Isten a megváltót, aki jött, megfeszítettem, és életet adott belém. Én vagyok az, aki meglátja majd Jèzus második eljövetelét, mikor végleg elmulok ebben a vilàgban. Istennél egy nap mint ezer esztendő, mondja az íràs, szóval teljesen felesleges Istent, a teremtèst, napokat, èveket találgatni, hiszen nála nincs idő. Nálam sem volt idő míg gyermek voltam és nem jöttem ki még az Édenből, csak kèsőbb vèsték a tekervényes agyamba, a koponyám helyébe, a Golgotámra  (koponyák helye), ahol kèsőbb Jèzust kellett megfeszítenem,ekkor màr nem voltam önfeledt, jelen, “időtlen”. 

Azèrt nem tudnak a tudósok az álmokkal mit kezdeni igazán, mert az nem az agyban történik csupán. Mikor alszom, akkor a szemem csukva, testem elfelejtem, màr nem ebben a vilàgban vagyok, a külső sötètsègen, hanem a lelkem szabadon jàr. Ha beteg a lelkem, akkor jönnek a rémálmok. Amikor emberek nehezen alszanak vagy nem tudnak aludni, ott is a lélek jelzi, hogy baj van, hiányzik az Isten. 

Ne értsen félre senki, nem az álmoknak akarok nagy jelentősèget tulajdonitani, nem. Csak tudom màr, hogy az sem egy “hagyjuk, a tudomány is csak botorkál ezen a tèren, nincs jelentősège” dolog.

Mèg egy nagyon “érdekességet” fedezhettem fel. Soha, egyszer sem álmodtam életemben olyat, hogy képernyőt nèzek, tv-t, számitógépezek, vagy telefonozok álmomban. Soha! Bámulatos, hogy Isten, ebben a nyomorult világban, amikor 24/7-ben ezt csináljuk, mégsem egedi álmunkban, hogy a “fenevad képèt” imàdjuk. Ez szàmomra nagy bizonyság és csoda! 

Van mikor másokrol álmodunk, néha èrtelmesnek latszó, néha nagyon furànak tűnő dolgokat. Ma már, ha felèbredek, és emlèkszem ezekre, mindig kèrem Istent, hogy mutassa meg, ha üzenni kiván ezekkel, ha nem, akkor ne foglalkozzak ezzel. De mindenképp gondolok imádságban az álmomban szereplő emberekre, mert hiszem, hogy nem csupàn random idegsejtek szaladgálása miatt álmodtam pont xy-ról.

Te tudsz aludni? Jól alszol általàban? Vannak álmaid? Esetleg rémálmok kinoznak? 

Kèrd Istent, hogy gyógyítsa meg lelkedet, vonjon közelebb magához!

“ De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget. [Mt 6,33]”