Jézus Az Élet

  Emlékszem, mikor gyermek voltam, számomra nem létezett az idő. Fogalmam sem volt arról, hogy a felnőttek számolják az órákat, napokat, heteket, éveket. Jelen voltam, az örökkévalóságban léteztem, természetesen az a fogalom, hogy halál, nem létezett számomra. Természetes volt, hogy élek, vagyok, időtlen. Felfedeztem, játszottam, lelkesedtem. Aztán jött az óvoda. Időre kelni, menni, lenni. Elszakítottak a földi szüleimtől, a mennyei Atya földi képétől egyre inkább, persze, ők nem voltak tökéletesek. Megtanítottak arra, hogy azt kell csinálnom, amit mondanak. “Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.”  A világ kezdte áthuzalozni az  elmém, a Golgotán (jelentése:Koponyák helye), a tekervényes kígyót, az agyamat. Ünnepségeken kórusban kellett megköszönni anyukámnak, hogy bedugott ide, virágot adni neki: “köszönöm Édes anyám, hogy bàr kapaszkodok beléd mikor reggel itthagysz, de hála neked, nekem is olyan szörnyű mókuskerék életem lesz így, mint neked”. Az anya még könnyes szemekkel i

  Bámulatos, ahogy ragaszkodom a dolgaimhoz, a földi ábrázatomhoz, testemhez. Fiatal koromban rengeteg hajam volt. A fodràsz mindig mondta, hogy ki kell jól ritkítania, hogy kezdhessen vele valamit, frizurát tudjon formázni. 11 éves koromban a svéd Roxette együttes lett a nagy kedvencem és olyan hajat akartam , amilyet az énekes/gitáros/zeneszerző Per Gessle viselt. Időbe telt, míg a hajam megfelelően idomult a frizurához, de a sok tupirózàs megtette a hatàsàt. Évekig jàrtam így, a hajam “szent” volt, fontos image.  20 éves koromban lassan, de biztosan elkezdett hullani a hajam. Néha kevésbé, néha jobban, néha megijedtem, néha legyintettem. Jó sok volt a fejemen, igy egy kis fésülgetés és màr nem is volt olyan vészes. Úgy 30 körül már egyèrtelmű volt, hogy a kopaszsághoz vagyok közelebb. Most jött el 43 éves koromra, hogy fogtam a hajnyírot, nullàsra állítottam, és vègigtoltam a fejemet. Először rossz volt làtni a végeredményt, majd megszoktam, és már természetes. Néha eszembe jut, mik

 Mi emberek rettenetes képmutatók vagyunk, automatára állított, sötèt, ördögi módon tudunk reagálni mások bajaira. Üres szavakkal vigasztalunk, emberi módon segítünk, besegítjük a màsikat a gödörbe, kàrhozatba. Halálos betegeknek nyújtunk hamis reményt, vigasztalàst: “Szedd ezt, egyed azt, meglátod segíteni fog, higgy benne! Meglàtod, fogunk mi mèg együtt focizni!” Mindenáron itt akarunk valakit tartani testben, kèrdem, mièrt? Hogy tovább csinálja azt, amit eddig? Egyen, igyon, jöjjön, menjen, ürítsen? Istennél is eljön a pont, mikor màr nem làt màst valakiben, csak egy halott lelket, testet, akin már nem lehet segíteni. Próbálta sokszor, de az illető nem akarta. Màr nincs èrték egy deka sem, csak egy eltorzult lélek. Màr Istennek sem kell. De mi az utolsó percig ráncigáljuk az illetőt, maradjon itt. Miért? Azt nem tudjuk mi magunk sem.  Amikor valakinek összeomlik az élete, nem feltètlenül egy halálos diagnózissal a kezében, de mondjuk null pontra jut, vigyázzunk, hogyan állunk hozzá.

 24 év kellett ahhoz, hogy megértsem, a Biblia az első betűjétől az utolsóig csak rólam szól. Nem Ádámról, Éváról, Mózesről, Saulról, Dávidról, Jánosról, az emberiségről úgy anblokk a jelenések könyvéig bezárólag, hanem rólam, nekem. Minden egyes szereplő én vagyok, bennem van mind. Akkor leszek kész ama napra, ha az összes szereplő eltűnik, meghal bennem. Így már egészen más a “gyerek fekvése”, sokkal mélyebben tud Isten szólni hozzám, mintha csupán történeti, történelmi, teológiai szempontból, tanítàsokat vàrva olvasnám, itt-ott, még lélek által is. Màr èrtem, hogy nem azzal kell törődnöm, hogy volt Ádám meg Éva, és ők hogy voltak, mit tettek, s mit nem, nem azzal kell törődnöm, hogy a jelenések könyvét hogy kell értelmezni az emberiség szempontjából. Jézus még az én életemben el fog jönni újra. Na nem azért, mert tudom, mikor, de testi halálomkor biztosan. “Minden szem meg fogja làtni.” Te is, mikor meghalsz. Ugye, hogy nem is olyan bonyolult a jelenések könyve? De el van rejtve az

 Eredetileg zenésznek készültem. Megtanultam zongorázni, gitározni, belecsöppentem a szintetizátorok világába. Kitanultam a hangszerelés, hangrögzítés rejtelmeit. Az énekhangom nem a legszebb, eltalálom a hangokat, a hallásom jó, de inkább a dalszerzésre koncentráltam. A 2000-es évek elején kb. 15 dalom került rá különböző kiadványokra, volt közöttük slágerlistás szerzemény is.  Mikor Jézus bejött az életembe, tudtomra adta, hogy hagyjak fel ezzel. Nem fèr össze a sikerhajsza, a popzenész életvitel, az idióta dalszöveg a lélek dolgaival. Egy jó ideig még sikerült meggyőzni magam, hogy “na, azért….miért ne csinálnám még?”. Természetesen mindenki ezt szajkózta a környezetemben is: “nagyon jókat csinálsz, nagyon tehetséges vagy, ezt nem szabad feladni”. Jézus nem csapott agyon egy baseball ütővel, “jól van, csináld csak, viszlàt a disznóvájúnál, fiam!”. Sok évnek kellett eltelnie, hogy tényleg meglássam, hogy milyen hiábavaló az egész. Lehet azt csinálni, de Isten sokkal èrtékesebb dolgok

Volt egy ismerősöm, aki, - ha elmentek valahova, egy programra, kiruccanásra, nyaralásra - a lánya mindig kapott valamit, úgy hívták, hogy “örülő”. Egy dolog, egy tàrgy, egy játék, egy ruha, akármi, aminek a lány örült. Ilyenkor mondta édesanyja: “na, látod, már örülő is van”. Ez nagyon megmaradt bennem és ma eszembe jutott. A gyerekek nagyon örülnek, ha kapnak valamit, mi felnőttek is.  Arra gondoltam, vajon nekem milyen “örülőim” vannak? Isten örömre teremtett minket, öröm nélkül lehetetlen élni. A legtöbb amire vágyom, hogy Istentől jöjjön az “örülőm”. Isten rengeteg örülőt akar nekünk adni, csak sokszor nem esik egybe a mi elvárásainkkal. Ha nem vagyok lélekben, visszazuhanok a testbe és evilági örülőket kezdek vágyni, keresni. Hiszen a test, az óember, az evilági struktúrákkal programozott régi természetem nem tér meg soha. El tudja játszani, hiszen ott volt a lélek újjászületésénél, és próbál simulni, de nem fog tudni soha. Mindig akar valamit: egy kis vakarózàst, egy kis kávét,

Észak-Korea totalitárius államának egyetlen csalàd, dinasztia a vezetője már közel 70 éve. Ez az ország sem egycsapásra lett diktatúra. Ott is voltak keresztények, akiket vagy elüldöztek, fogságba vittek, kivégeztek. Ha valaki valahogy hozzájut egy Bibliához és kiderül, a börtön garantált, vagy a halálbüntetés. Jelenlegi vezetőjüket, Kim Dzsongun-t, ahogy elődjeit is, istenként tisztelik, félik. Ez a sorsa minden embernek, minden népnek, aki elveti Istent, hogy emberek fognak uralkodni rajtuk, ha tetszik, ha nem. Ez a nép is megkapta. Kiűzték az egy igaz Istent, és egy ember uralkodik rajtuk. Nem lehet az embereknek önálló véleményük, mindenhol a propaganda szól, 24/7-ben. A gyerekeket màr korán besúgásra programozzák, az árvaházban a pici gyermekeknek a vezetőjüket dicsőítő dalokat énekelnek, hiába nincs mit enniük, nincs semmijük, betegeskednek a puszta padlón fekve. Ha valahol természeti katasztrófa üt be, mondjuk tűz, az első szabály, hogy a kötelezően minden otthonba is kitett kép

  Kèt történet jut eszembe. Az egyik Edmund Hillary, az első ember, aki elsőként feljutott az Everest csúcsára 1953-ban. Egész Anglia diadalittas mámorban úszott, az egész világ Hillaryt dicsőitette. Mikor feleségéhez eljutott hír Angliába, hogy a férjének sikerült, éppen fürdőhöz készültek a gyerekeivel. A hölgy elújságolta örömmel a “nagy hírt” a gyerekeknek, azok értetlenül néztek rá, majd önfeledten folytatták a játékot, a fürdést. 🤣 Csak én, csak mi felnőttek vagyunk olyan gyagyák, hogy hiábavaló dolgokért küzdünk, még életünket is kockáztatjuk, némi egoizmusért. De a gyermekek nem foglalkoznak ilyennel. Ők mèg tudják, mi az ami igazán boldogságot, békességet, örömet ad.  A másikat Ittzés István evangélikus lelkésztől hallottam. Mikor pár éves gyermek volt, talán az 1950-es években, mindig kivitte apukája a “kötelező” május 1-i felvonulásra. Ott ballagtak ők is a felvonuló tömegek, teherautók után. És ennek a pàr éves gyermeknek az jàrt a fejében, hogy “ha felnövök, én is ilyen h

 1991-ben zárt be a Videoton elektronikai gyàr, sok-sok ezer ember vesztette el állását. Sokan kétségbe estek, sok éve adott nekik megélhetést az “erős” vállalat. Nézve a dokumentum filmet, hogyan reagáltak a dolgozók, a szomorú, kètségbe esett, csalódott nyilatkozók között feltűnt egy Isten gyermeke. Nagyon jó volt hallani egy világi dokumentum filmben, ahogy egyszerűen tesz bizonyságot Istennel való kapcsolatáról.

 A minap a 3.5 éves unokámmal álltunk a bolt mellett. Egyszer csak talált egy érmét, aprópénzt. Örült neki nagyon. Ha talál ilyet, mindig nézi és mondja, hogy: “szép, fényes”, és sorolja mi van rajta. Egy kicsit játszott vele, nèzegette, aztán nyújtotta nekem: “neked adom, nekem nem kell pénz, én még gyerek vagyok!”. Úgy mentem össze picire rögtön, hogy a Lélek ilyet “prédikált” nekem egy csepp gyermek által. Igen ő valóban gyermek! Nem kell neki az “anyag”, az anyagi, a matéria. Nem kell neki a tulajdon mindenáron. Nem kell neki uralni, uralkodni. Ő szabad gyermek. Jött a fohász a lelkemből rögvest: “Dávid fia, Jézus, könyörülj rajtam! Arra vágyom, hogy ilyen lehessek, mint egy e kicsinyek közül.” Aki szabad, nem gyűjtöget, nem halmoz, nincs belegyógyulva a matériába…aki játszik, örül, felfedez, jelen van, önfeledt. Hadd mondhassam el, én MÁR gyerek vagyok!  “Ne mondjátok nekem, mily gazdag Ezer kincsével a világ! Hatalmát nem tartom igaznak, S nem boldogít az, amit ád. Keresse más, a

 Màr egy hete Isten a repülőgépek világàra irányította figyelmemet. Csodálom Őt, hogy bármi és bárki által képes engem tanítani, vezetni, a lélek dolgait megvilágítani. Rengeteg èrdekes, csoda dolgot mutatott meg a jàratok, pilóták életéből, ahogy kezelik a reménytelen helyzeteket, és azt is, mikor egyszerű meghibásodások, mulasztások miatt több száz ember életét követeli egy-egy katasztrófa. Mikor megfogantam, megszülettem, az életem jàrata elindult, felszállt, úton vagyok. Csak Isten tudja mennyi üzemanyagom van, de tudhatom hogy egyszer elfogy. A tudomány 120 évre teszi egy ember életét, ennyi időre van programozva az emberi test. Bàr nem kell hozzá tudomány, hisz Isten màr több ezer èvre tudtunkra adta ezt a korrekt számot a Bibliában:  Ekkor az Úr így szólt: "Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen."  Gyermekként könnyű volt a repülés, nem volt idő, a tér sem számított, nem ejtettek rabul a három dimenziós vilàg struktúrái még